Higgyünk-e a Mikulásban?

Mikulás, Karácsony, születésnap - ez az évnek az a három napja, amelyik kizárólag a gyerekeké. Bruno Bettelheim Az elég jó szülő c. könyvében egy izgalmas fejezetet szentel ezeknek az ünnepeknek, gyermekeink szemszögéből mutatva meg azok jelentőségét, és rávilágítva a gyermeki és felnőtt gondolkodás különbségeire. Lássuk hát, miért is jó, ha a Mikulás hozza az ajándékokat?   Szent Miklós napja Szent Miklós napján a Mikulás és a Krampusz házról-házra járt. A jóságos Mikulás ajándékokkal teli zsákot cipelt, míg a Krampusz zsákja arra szolgált, hogy abban vigye el a rossz gyerekeket. Bármennyire félelmetes is volt a Krampusz, a Mikulásnak, a jó püspöknek, hatalma volt felette, mindig megállította, hogy megmentse a gyerekeket. Először a Mikulás és a Krampusz megkérdezték a szülőktől, hogy jók voltak-e a gyermekek. Legtöbb esetben az volt a válasz, hogy többnyire jók, de nem mindig. Ilyenkor előreugrott az ördög, hogy a virgácsával megfenyítse a gyerekeket, de ők nagy visítozás közben mindig sikeresen elmenekültek. Majd előlépett a Mikulás, aki rendreutasította az ördögöt, megvédelmezte a gyermekeket, és apró ajándékokat adott nekik: gyümölcsöt vagy cukorkát. Hagyományos ajándék volt a Krampusz virgácsára hasonlító aranyra vagy ezüstre festett faág is, amiről apró gyümölcsök, cukorkák csüngtek le. Ezzel a virgács – noha erősen emlékeztetett a büntető eszközre – jelképes cukorkafává változott, aminek a gyerekek mérhetetlenül örültek. Mikuláskor tehát egy egész kis dráma játszódott le. A nap két főszereplője párban jelent meg, személyiségünk két ellentétes oldalát megjelenítve. A szülői szerep kettősségét is jelképezték, de azt is, hogy sem a jó, sem a rossz nem él elszigetelten a gyermekben. Az ördög jelképes fenyegetései, fenyítési kísérletei feloldották a gyerekekben a bűntudatot saját rosszaságuk miatt. Utána a pozitív oldal kerekedett felül: apró ajándékokat kaptak, amelyeknek már felhőtlenül örülhettek. A felnőttek azzal, hogy mesealakoknak öltöztek, és úgy is viselkedtek, testet és valóságot adtak a gyerekek fantáziaképeinek, félelmeinek és vágyainak. Részt vettek a játékban, és ezzel áldásukat is adták ezekre a fantáziaképekre, tudatták a gyerekekkel, hogy elfogadják fantáziájuk termékeit. Miért jó, ha a Mikulás hozza az ajándékot? A Mikulásnak és Karácsonykor az Angyalkának vagy Jézuskának nagy szerepe van abban, hogy a gyerekek igazán örülni tudjanak a kapott ajándékoknak. A szülőktől kapott ajándékok vegyes érzelmeket keltenek bennük: úgy érzik, nem érdemlik meg őket, vagy éppen neheztelnek valamiért a szüleikre. Sokszor úgy érzik, lekötelezettekké válnak, és akkor is hálásaknak kellene lenniük, ha éppen nincs kedvük hozzá. Ha a szülők nem találják el, mire vágyott a gyermek, úgy is érezheti, nem elég fontos nekik ahhoz, hogy a vágyain törjék a fejüket. Ezzel szemben a Mikulás – miután egész évben fáradozott az ajándékok készítésével az Északi-sarkon - titokban, éjszaka érkezik, és nem vár viszonzást. Csak a gyerekeknek hoz ajándékot, és kizárólag az ő örömükkel törődik. Ha nem azt hozta, amire vágytak, akkor sem neheztelnek rá – és főleg nem vet rossz fényt a szülőre a Mikulás hibája. A Mikulás apró, nem túl értékes ajándékokkal pakolja tele a kiscsizmát, kiscipőt. Így a szülőt sem fenyegeti az a veszély, hogy nem tudja jó szívvel átengedni a dicsőséget a Mikulásnak, hanem (anyagi) erőfeszítéseiért cserébe tudattalanul is elvárja a hálát gyermekétől. Felhőtlenül tud örülni a megajándékozottak örömének, és részt venni a játékban. Meddig higgyünk a Mikulásban? Minden ünnep mágikus összefüggéseiből meríti jelentőségét, a gyermek életére szimbolikus és tudattalan hatást gyakorol. Megnyugtató, jótékony hatást fejt ki a gyermek életének egészére, és segítséget ad neki, hogy megbirkózzon a hétköznapok valóságával. Azok a gyerekek, akiknek lehetővé tették, hogy higgyenek a Mikulásban, Jézuskában, egész életükben mély, személyes boldogságot fognak érezni a Mikulás, a Karácsony közeledtekor, és örömtelivé teszik saját gyermekeik ünnepeit is. Ha valakit túl korán kiábrándítanak a Mikulásból és a Jézuskából, csak az ésszerű oldalát fogja látni az ünnepeknek. A gyerekeknek hatéves koruk körül van a legnagyobb szükségük erre a az ún. mágikus hitre. Ez az igény általában négy éves koruk körül alakul ki bennük, és körülbelül tíz éves korukig tart. Ez pontosan az az időszak, mikor meg kell tanulniuk megállni a helyüket a valódi világban.  Normális esetben, ha nem erőltetik rá idő előtt a racionális gondolkodást, a gyermek magától is feladja mágikus gondolkodását. Eljön az az idő, amikor már nem hisz a Mikulásban, de a Mikulás-ünnep még ilyenkor is megmaradhat élvezetes színjátéknak, amelyben szülő és gyermek egyaránt szívesen vesz részt. A Mikulás kézzelfoghatóan ad testet a gyermek irracionális igényeinek. Az ajándékozás, az „adni jó” elvont fogalma nem ér fel azzal a varázslatos képpel (és nem is olyan értehő), ahogy a Mikulás rénszarvasok húzta szánját hajtja az éjszakában. A gyerekeket az sem zavarja, hogy olyan sok alakban bukkan fel körülöttük a Mikulás, sőt, nagyon élvezik, amit mi kiábrándítónak találhatunk. Számukra életük fontos szereplői még számos helyen létezhetnek egyszerre, mind testi, mind lelki alakjukban. A felnőttek számára az utcán nyüzsgő Mikulások megfosztják az ünnepet minden szépségétől, a gyerekek számára azonban azt bizonyítják, hogy a titok valóban mindenhol jelen van. Ugyanígy hihetnek abban is, hogy a Mikulás ugyanabban a pillanatban hoz minden gyereknek ajándékot, szerte a világon. Tehát ha szeretnénk segíteni gyermekeinknek, hogy egészséges képet alkossanak a valóságról, nem csak azt kell lehetővé tennünk, hogy hihessenek fantáziájuk termékeiben, hanem időnként valóságossá is kell tennünk őket. „Az említett ünnepek fontos szerepet töltenek be a gyermek pszichés gazdálkodásában: felfegyverzik őket az élet feladataira.” kph Forrás: Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2000. Idézet: 378. o.